Ugrás a fő tartalomra

2030 Érd, Ercsi út 4.


+36 23 232 711

Széchenyi 2020

Hírek


2026. máj. 25.
kommunikacio

    Szakmai találkozó Szerbiában

    Május 19–22. között a soron következő szakmai találkozónknak a Szerbiában működő Bosa Milicevic Közgazdasági Középiskola Szabadka adott otthont.

    Szakmai találkozó Szerbiában

    Régóta nem jelentkeztünk friss információval a „Génjeinkbe kódolt szakma” című Erasmus+ projektünk kapcsán.

     

    A találkozó egyik fő témája az volt, miként vontuk be a pályázatba a hátrányos helyzetű szakképző iskolai tanulókat.

    Összegeztük az eddig elért eredményeinket, valamint áttekintettük az egyes munkacsomagok előrehaladását. Emellett felkészültünk a nyár során esedékes projektbeszámolóra is.

    A program során közelebbről is megismerkedtünk a helyi szakképzési rendszerrel, az intézmény duális partnereivel, valamint tanműhelyeikkel.

    Természetesen a kulturális programokra is jutott idő: meglátogattuk a Szabadkai Zsinagógát, a monumentális városházát, valamint a Raichle Palotát. A városháza különlegessége, hogy miközben az épületben hivatalos és kormányzati szervek működnek, szervezett keretek között az látogatható és teljes egészében bejárható.

    Köszönjük Zombori Imre igazgató úrnak és Ivana Ciricnek a szervezésbe fektetett munkájukat!

    A következő szakmai találkozóra Érden kerül sor.

    A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Azonosító száma: 2024-2-HU01-KA220-VET-000281141

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Szakma utáni érettségire felkészítő képzés felnőttek számára

    Szakma utáni érettségire felkészítő képzés felnőttek számára

    Az Érdi Szakképzési Centrum megjelölt szakképző intézményei a 2026/2027-es tanévre meghirdetik a szakmai bizonyítvánnyal rendelkezők érettségire felkészítő két (azaz 2) éves iskolai oktatását esti munkarend szerint .

    2026. júl. 1.
    kommunikacio
    Jelentkezés a felnőttképzésekre

    Jelentkezés a felnőttképzésekre

    Elindult a jelentkezés a 2026. szeptemberében induló felnőttképzéseinkre! Tájékozódjanak, keressenek rá a képzésekre és várjuk jelentkezésüket!

    2026. júl. 1.
    kommunikacio
    Tőzsdei kirándulás

    Tőzsdei kirándulás

    A dabasiak a BÉT Befektetői Klubját látogatták meg.

    2026. jún. 23.
    kommunikacio


    IKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Érdi Szakképzési Centrum

        2030 Érd, Ercsi út 4.

      • Telefon: +36 23 232 711

        E-mail: eszc@erdiszc.hu

        OM azonosító: 203036

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E–001284/2015


      2026Érdi Szakképzési Centrum