Ugrás a fő tartalomra

2030 Érd, Ercsi út 4.


+36 23 232 711

Széchenyi 2020

Hírek


2024. nov. 10.
kommunikacio

    Köszönet a szalagavatóért

    Közösségi felületeken mutattunk már képeket, de még egy gondolat a SZISZKI szalagavató margójára, ráadásul egy igazgatói gondolat. Horváthné Kaszás Zsuzsanna igazgató asszony a következő mondatokat fogalmazta meg a szalagavató kapcsán:

    Köszönet a szalagavatóért

    – A szalagavatóra hónapokon át készülnek a diákok, hogy táncaikkal méltón képviseljék önmagukat és osztályukat. A próbákon túl a lányok számára különleges élmény a ruhák, frizurák és sminkek kiválasztása, amely a szalagavató napján teszi teljessé az ünnepi hangulatot. A fiúk talán inkább a lépéseken izgulnak. Ezek az előadások lehetőséget adnak a diákoknak, hogy megmutassák, milyen messzire jutottak, milyen felelősségteljes, érett fiatalokká váltak az évek során. Az osztálytánc és a keringő így a szülők, a kollégák és minden meghívott vendég számára szóló ünnepélyes bemutatkozás is. A szalagavató az egyik legfontosabb ünnepélyünk. Diákjainknak ez az alkalom a középiskolai évek lezárását és az érettségire való felkészülés szakaszának kezdetét jelenti. A szalag, amit ezen a napon megkapnak, a felnőtté válás, az elköteleződés és a kitartás szimbóluma. Ugyanakkor nemcsak az egyéni teljesítményekről szól, hanem a közösségi összetartozás, az együttműködés és az iskola szellemiségének jelképe is. Az évek során elért eredmények és sikerek a diákok és az oktatók közös munkájának gyümölcse. A szalagavató egy nagyszabású esemény, amelynek megszervezése nem valósulhatna meg elhivatott kollégáim áldozatos munkája nélkül. A 11. és 12. évfolyam osztályfőnökei rengeteg időt és energiát fektettek abba, hogy a SZISZKI hagyományaihoz méltó ünnepséget valósíthassunk meg. Köszönettel tartozom nekik és minden kollégának, akik támogatják diákjainkat ezen az úton. Az ő együttműködésük és munkájuk nélkül nem lenne ilyen méltó, meghitt és különleges ez az esemény. Szeretném még kiemelni azt is, mennyire büszke vagyok minden ünnepeltünkre. Elszántságuk, kitartásuk és fejlődésük közös utunk eredménye: az övék, a szülőké és az iskoláé.

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Tőzsdei kirándulás

    Tőzsdei kirándulás

    A dabasiak a BÉT Befektetői Klubját látogatták meg.

    2026. jún. 23.
    kommunikacio
    Elismerések a tanév végén

    Elismerések a tanév végén

    "Tanulmányi versenyekért” díjakat vehettek át a SZISZKI diákjai és pedagógusai.

    2026. jún. 22.
    kommunikacio
    Szakmai konferencia Érden

    Szakmai konferencia Érden

    Érden rendeztük a Génjeinkbe kódolt szakma pályázatunk szakmai konferenciáját.

    2026. jún. 10.
    kommunikacio


    IKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Érdi Szakképzési Centrum

        2030 Érd, Ercsi út 4.

      • Telefon: +36 23 232 711

        E-mail: eszc@erdiszc.hu

        OM azonosító: 203036

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E–001284/2015


      2026Érdi Szakképzési Centrum